Több mint 20 éve, hogy labradort simogathatok nap, mint nap. Több mint 20 éve van labradorom, s szenvedélyemmé vált a fajta s a vele való foglalkozás. Gyerekként borzasztóan féltem a kutyáktól, volt, hogy napokig nem mertem lemenni a játszótérre, mert előzőleg egy palota pincsi megkergetett. / Akkor még tudtak futni/

16 évesen jött az elhatározás, kell egy komolyabb négylábú! - a halak és a hörcsögök után. A búvár zsebkönyvet hívtam segítségül, hogy milyen fajtát válasszak - jobb tanácsadó nem lévén. A legnépszerűbb kutya akkoriban a németjuhász volt , ezért azt természetesen nem akartam, de valami hasonlót igen: közép méretű közép-hosszú szőrzetű kutyát. Nagyon tetszet akkoriban a berni pásztor, és sokat szemeztem a rottweilerel is, de őrző-védő kutyát nem akartam. Az újfoundlandit kicsit nagynak találtam, de tetszett az is!

Találtam két teljesen ismeretlen fajtát a golden és a labrador retrievert. A rajzok nem sok különbséget mutattak a két fajta között, hisz a labinak közel olyan hosszú szőre volt mint a goldennek. Rájöttem a rajz gyengeségeire, mikor a városi könyvtár olvasótermében felfedeztem egy komoly könyvet - ha jól emlékszem "Nemzetközi kutyaenciklopédia"- melyben fotón láthattam egy nagyon szép labit. Nagyon tetszet amit olvastam róla, és az, hogy olyan igazi kutya külseje van.

Írtam az "A kutya" című újság szerkesztőségének és kaptam is egy válaszlevelet /akkor még volt ilyenre idő /amelyben a Balatonnagybereki ágat jelölték meg , mint ahol komolyan tenyésztik fajtát. Időközben hirdetésben olvastam, hogy budán is volt egy alom, nem messze a MEOE-től a Fadrusz utcában. Megnéztem az almot, de ma már tudom, hogy milyen szerencsém volt, hogy végül nem onnan vettem kölyköt. Kaptunk viszont a Balatonnagyberekben. Mikor megérkeztünk egy fekete kan a kölykök apja, a terület ura Michael of Pinehawk fogadott. Michael kemény kutya volt, simogatni sem volt szabad, nehogy megharapjon. Elég megdöbbentő élmény volt, főleg mai szemmel. Akkor persze még semmit sem tudtam a fajtáról. Kölyök volt bőven, két alom is. A választást Szénási Jánosra bíztam, aki akkoriban a telepet vezette.

Így lett az első labim Balatonngbereki Csufi - azaz Dolly. 12 évet élt velünk. Rajta s vele tanultam meg a kutyázást. Sokmindent elrontottam, - ahogy kell - és rengeteget tanultam Dollytól - ahogy illik! Kimagaslóan intelligens, okos kutya volt ami a genetikáját megvizsgálva renben is van, - field-trial ősök, de nem volt gyors, sőt a vágtát alig ismerte. Viszont mindent megértett s meg lehetett neki tanítani különleges dolgokat is. Rengeteg időt töltöttünk együtt, sülve-főve örökké együtt voltunk. Két évesen - 1985-ben - hat nappal a vizsga előtt látott először vadat - vagyis egy heti készüléssel - kimagasló pontszámmal munkavizsgázott Szerencsen az Állami Gazdaságok országos vadászkutya versenyén.

Folyt.köv.